A társasjátékozás reneszánszát éli. Egyre menőbb társasozni, minden magára valamit is adó felnőtt játszik. :) A legegyszerűbb persze otthon, a családdal játszani. Ehhez azonban sok pénz kell, mert a játékok száma a végtelenhez közelít, borzasztóan nehéz közülük választani, hogy mit vegyünk meg és persze az áruk sem olcsó. Ezt a problémát, valamint azt, ha család híján nincs kivel játszani, hidalják át a klubok és egyéb helyek, amikből egyre több nyílik Budapest szerte, és akadnak már vidéken is. Mivel budapesti vagyok, az itteni társasjátékos-életről tudok beszámolni.
Az első társasozós hely, ahol jártam, a Board Game Café volt. Egy már leszervezett társasos délutánhoz csatlakoztam, ott játszottam azt a bizonyos, előző posztomban említett és bizarrnak tartott Tikalt, Dobble-t és Setet. Ezt követően ugyanezzel a csapattal játszottam a Városligetben a füvön, kocsmában az Újlipótvárosban, közösségi helyen, magánlakáson, másik, de speciálisan társasos kocsmában. Aztán felfedeztem, hogy vannak társasjáték-klubok és klubnapok, -estek. Így rendszeresen járok szerdánként a Magnet-ház családias hangulatú (mert kevesen vagyunk) játékklubjába, egyszer-kétszer jártam az Anduril Lángja játékklubban, a híres Gémklubban, ami egyben társasjátékbolt is (vagy inkább úgy kellene mondani, hogy társasjáték-bolt, ahol lehet játszani is), és ahol minden nap lehet játszani; a Müsziben, amit lelkes egyetemisták szerveznek, és egy-egy hétfő este állítólag 1000 ember is megfordul ott. De voltam már az ugyanezen egyetemista csapat által szervezett klubban a Gólya presszóban. Újabban a MATE (Magyar Társasjátékos Egyesület) szombati klubnapjaira is járok, melyeket felváltva a Bálint-házban, Benczúr-házban és a MOM Kulturális Központban tartanak.
Játszani tehát ezerféle lehetőség van, így az már nem lehet kifogás, hogy nincs hol játszani. A nincs kivel már érdekesebb kérdés. Ha tényleg egyedül vagy, akkor ezekre a helyekre érdemes nyitásra érkezni, így könnyű idegenként is becsatlakozni egy-egy partiba. Az is megoldás, ha legalább még egy embert viszel magaddal (és találtok üres asztalt), mert kétszemélyes társasok is vannak. Idővel egyre több társasos ismerősöd lesz, akikkel akár Facebookon is meg tudod beszélni, hogy legközelebb hol, mikor és mit fogtok játszani. Engem is bármikor be lehet szervezni egy partira, nem harapok. :)
A klubok (Magnet, Gémklub, MATE) ingyenesek. Ahol fizetni kell némi belépőt (és/vagy a fogyasztást), az a kocsmák, kávézók, a Müszi, a Gólya és az Anduril (utóbbi három 200-250 ft).
A fentieken kívül persze más helyeken is vannak kávézók, teázók, ahol van vagy vinni lehet társast, Budapest külsőbb kerületeiben is működik egy-két klub, tehát válasszátok ki a szimpatikusat, és hajrá, játékra fel!